A művészet nem keres mindig új formát, „csak” érzékelési határokat mozdít el.
Csendben.
Következetesen.
Van egy egyszerű kérdés, ami figyelmet kér: milyen illata van egy színnek?
A feketének.
A kéknek.
Egy élénk pinknek.
Ezek a kérdések nem elméleti felvetések. Egy budapesti műteremben születnek, ott, ahol OMBKata (OMBArt) dolgozik.
Ahol a festészet belső folyamat, egyfajta önértelmezés.
A Scent of Colours ebből a gondolkodásból nő ki. Nem látványt ígér, hanem érzékelési tapasztalatot. A festmények kilépnek a szem kizárólagos teréből, és belépnek a test egészébe. Az illat itt nem kísérőelem, hanem értelmezési réteg.
A mű így még inkább nyitott.
OMBKata érzékenysége az illatok iránt gyerekkorban gyökerezik. Nem tanult rendszer, inkább ösztönös figyelem. Az illat nála emlék, érzelem, belső tér. Egy meditatív élmény során vált világossá számára, hogy a festészet és az illatok összekapcsolhatók. Nem ötletként, hanem belső felismerésként.
A gondolat gyorsan formát öltött. A színekhez társított illatok felerősítik az élményt, és túlmutatnak az esztétikai befogadáson. Oldanak. Aktiválnak. Emlékeket hívnak elő. A festmények így nem csupán jelen vannak egy térben, hanem többféle módon hatnak arra, aki belép.
A Négy évszak sorozat ennek az útnak az alaprétege. Tavasz, nyár, ősz és tél mint illatélmény és hangulat. A természet aromái jelentést hordoznak. A Scent of Colours ezt a gondolkodást viszi tovább.
A későbbi Scent of Love sorozat az érzelmi dimenziót bontja tovább. A szerelem nem történetként jelenik meg, hanem állapotok soraként, illatokkal és színekkel kódolva.
A koncepció összművészeti irányba nyílik tovább. Költészet, zene, szinesztézia kapcsolódik hozzá. Juhász Gyula és Kosztolányi világa nem illusztrációként, hanem rezonanciaként van jelen. Meditatív zenei térben.
Az illatok megalkotásához Zólyomi Zsolt bevonása ad új mélységet. A festmények inspirációvá válnak, az illatok válasszá.
Két alkotói világ találkozása ez, közös gondolkodásban.
Az első nyilvános kísérlet a My Broken Renaissance volt. A Kincsem Palotában bemutatott művek spirituális transzformációs állomásokat jelenítettek meg. A Fleurs de l’Absolu című alkotást már illat kísérte. Még kísérleti formában, de világos iránnyal.
Bakos Kata festészetében a pillanat egyszerisége válik hangsúlyossá. Az érzés, amely nem ismételhető meg.
A festmény így jelenlétet teremt, spirituális töltettel.
A Dress up the Walls! mottó ebben az értelmezésben a tér energiájáról szól. A festmény megszólít. Hat. Kapcsolatba lép.
A művészet itt átélhető, belakható, hatással bíró.
És pontosan ez az a szint, ahová a márkáknak is el kell jutniuk.
Ami csak látható, az lecserélhető. Ami átélhető, az megmarad.
A valódi márka nem üzenetet hagy maga után, hanem jelentést.