A hazai gazdaságnak, KKV-knak meglehetősen sok hiányossága, lemaradása van.
Az első a „mindset”, a gondolkodás iránya, hogyanja és minősége (stratégiai gondolkodás, piacismeret, hosszú táv, versenyképesség, hatékonyság, márka, vezetői érettség).
A legtöbb probléma és elakadás ebből fakad.
Ennek kapcsán mindig szóba kerül az export is. Vagy inkább az export kapcsán ezek.
Szerény tapasztalataim szerint a KGA-k (külgazdasági attasék) jelentős része és a KKV-k jelentős része sincs azon a felkészültségi szinten, amely érdemben segítené az exporttevékenység növelését.
Pedig szükség van mindkettőre.
Felkészült, megfelelő képességekkel, tudással és érettséggel rendelkező KKV-kra, és ugyanilyen külgazdasági szakemberekre.
Szóval először itthon kell(ene) rendet tenni a fejekben. Utána lehet konkrét exportban, piacra lépésben és nemzetközi növekedésben gondolkodni.
Az exportképesség nem ott kezdődik, hogy pénzt adunk az exportra.
Az, hogy a bejövő EU-s pénzeket újra rálocsoljuk néhány kiválasztott vállalkozásra és vállalatra, kirakatnak egy ideig jó lehet. A gazdaság egészének versenyképességéhez azonban nagyon kevés.
Ilyet már láttunk.

